Szakmai Hírlevél

Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége
 
 
 
   
  Lehetőségek a falusi turizmusban képzés  
 
  Új képzések a Magyar Turizmus Akadémián  
 
  Szálláshelyek kötelező minősítése  
 
  Kormányrendelet-változás  
 
 
 
 

Boldog új évet kívánunk Önöknek! 

 

Hozzon az új év örömből végtelent,

szeretetből önzetlent,

sikereket, mit csak lehet!

 
 
 
 


Lehetőségek a falusi turizmusban képzés

Képzésünk célja a szakmai felkészítés, kezdő falusi vendéglátók és vidéki szolgáltatóként tanyagazdaságot, farmgazdaságot működtető magánszemélyek, kis- és mikro vállalkozások számára. Olyan kreatív ismeretek és alkalmazások elméleti és gyakorlati elsajátítása, amely a felnőttképzésben résztvevő személy általános műveltségének, személyiségének és kompetenciáinak fejlődését eredményezi. 

Célcsoportunk a falusi vendégfogadók, a falusi turizmus, mint szolgáltatói tevékenység iránt érdeklődők, akik most tervezik bekapcsolódásukat a vendégfogadásba, vagy szeretnék ismereteiket elmélyíteni. Ők lehetnek kezdő  falusi vendéglátók, ÚMVP és VP nyertes falusi szállásadók, vidéki szolgáltatók, tanyagazdaságot és farmgazdaságot működtető  magánszemélyek, őstermelők, kis- és mikro vállalkozások vezetői, munkatársai.

Felnőttképzési programunk 2022-ben is folytatódik. Az új év első képzése várhatóan februárban indul, online formában. Amennyiben csatlakoznának a februári képzéshez, küldjék el január végéig a kitöltött jelentkezési lapot az alábbi e-mail címre: gyakornok.fatosz@gmail.com
További információért látogassanak el a honlapunkra.

 

 

 

 
 
 
 

Csatlakozzon hozzánk Ön is!

A FATOSZ tagságnak köszönhetően számos kedvezményben lehet része: 

HASZNÁLJA NAPRAFORGÓIT – A napraforgók amellett, hogy a szálláshely minőségét jelölik, kiváló marketingeszközök is egyben. A tudatos turisták körében egyre ismertebb szimbólum a napraforgó, így sokak utazási döntésében szerepet játszik, hogy a kiválasztott szálláshelynek van-e napraforgós minősítése. 

KEDVEZMÉNY AZ ARTISJUSNÁL – Az ARTISJUS és a FATOSZ külön megállapodásának köszönhetően  tagjaink töredék áron letudhatják éves szerzői jogi fizetési kötelezettségeiket a TV-készülékek, rádió stb. után. A új megállapodás értelmében a szolgáltatóknak csak 4 havi díjat kell fizetni a  a 12 havi helyett, amely hatalmas anyagi előnyt jelent a tagjaink számára. 

További információért és a kedvezmények részleteiért látogassanak el a weboldalunkra

 
 
 
 

A Magyar Turisztikai Ügynökség téli kampánya

 

A Magyar Turisztikai Ügynökség országos forgalomélénkítő kampányt indít 2022. január 10. és február 28. között, amelyben a téli feltöltődési lehetőségeket népszerűsíti belföldön. A kampányhoz turisztikai szolgáltatók, szálláshelyek, vendéglátóhelyek, fürdők és attrakciók csatlakozását várja, a részvétel ingyenes, a regisztráció elkezdődött.

A tél a feltöltődés ideje, ilyenkor kerülnek igazán fókuszba a hazai wellness-lehetőségek, a közös családi elvonulások, a szezonális gasztronómia, a kulturális élmények. A kampány is ezekre fókuszál, és arra hívja fel a magyar családok, párok, baráti társaságok figyelmét, hogy Magyarország a téli szezonban is számos élményt tartogat. A hidegebb hónapokban is fedezzék fel a biztonságos és élménydús belföldi úti célokat, a télen is csodás kirándulóhelyeket és az egyedülálló gyógy- és termálfürdőket.

A turisztikai szolgáltatóknak ezúttal is lehetőségük nyílik speciális ajánlatokkal csatlakozni a kampányhoz. Az MTÜ várja azon turisztikai attrakciók és szolgáltatók jelentkezését, amelyek szívesen együttműködnek hazánk téli turisztikai forgalmának élénkítésében, és vállalják, hogy a január 10. és február 28. közötti időszakra „Téli feltöltődés” néven speciális kedvezményes ajánlatot hoznak létre. A részvétel jó lehetőség az év eleji, hagyományosan gyengébb forgalom növelésére.

Az MTÜ a partnereket a csodasmagyarorszag.hu weboldalon gyűjti össze és teszi közzé, illetve az átfogó, országos kampányában kiemelten népszerűsíti majd a kedvezményes ajánlatokat.

A kampányhoz való csatlakozás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A csatlakozási szándékok az alábbi linken elérhető adatlap kitöltésével jelezhetik a szolgáltatók.

Az ügynökség további kérdés esetén a kampany@mtu.gov.hu e-mail címen áll az érdeklődők rendelkezésére.

Forrás: MTÜ 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 

Új képzések a Magyar Turizmus Akadémián
A Magyar Turizmus Akadémia 2022-ben is folytatja sikeres képzési programját. Az új évben is számos képzés közül választhatnak. Íme egy kis ízelítő:
  1. Generációk együttműködése munkahelyen - Csoportos képzés vezetőknek, akik több generációs csapatokat vezetnek
  2. Személyes értékesítés újra a fókuszban! - Értékesítési alapozó képzés, avagy hogyan növeljük leggyorsabban bevételeinket?

  3. Vendéggel/utassal való profi kommunikáció

Érdemes most jelentkezni, hiszen az 1. képzésre január 12 -ig regisztrálhatnak! További információt az alábbi oldalon találnak: https://www.turizmusakademia.hu/ 

 

 

 

 
 
 
 

Szálláshelyek kötelező minősítése
A szálláshely-szolgáltatás nyújtásáról szóló jogszabályok alapján az eddigi, csak a szállodákra és a panziókra vonatkozó és önkéntes igénylésen alapuló védjegyrendszert kötelező érvényű, a kereskedelmi- és a magánszálláshelyekre, egyéb szálláshelyekre egyaránt kiterjedő, országosan egységes nemzeti szálláshely-minősítő rendszer váltja fel.
Az új rendszer célja, hogy mind a külföldi, mind a belföldi vendégek egyértelmű információt kapjanak a Magyarországon hét szálláshelytípusban működő, mintegy 42 ezer szolgáltató által kínált szolgáltatás minőségéről.
A már nyilvántartásba vett szálláshelyek tulajdonosainak, illetve üzemeltetőinek az első szálláshely-minősítés érdekében – a kapcsolattartó és a szálláshely adatainak megadásával – regisztrálniuk kell az alábbi határidőkön belül:
Magánszálláshely és egyéb szálláshely esetén 2023 január 1.
Bővebb információ elérhető az alábbi oldalon: https://szallashelyminosites.hu/

 
 
 
 

 

Vidékfejlesztési agrármérnöki képzés
 
A Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent István Campusán számos képzés indul idén is. A figyelmükbe ajánljuk az Egyetem nyílt napját a Szarvasi Képzési Helyén, február 3-án, ahol megismerkedhetnek az egyetemmel és az aktuálisan induló képzésekkel.
 
Szövetségünk ajánlata a Agrár és Élelmiszertudományi Képzések Központ Vidékfejlesztési agrármérnöki alap- és mesterképzése. A képzés nappali és levelezős formában is elérhető.
 
Bővebb információt találnak az alábbi oldalon: https://www.facebook.com/mateszic/posts/287768963364730
 
 
 
 

Kormányrendelet-változás

2022. január 1-jén lépett hatályba a 239/2009. (X. 20.) Kormányrendelet módosítása, amely kiemelten fontos a falusi szálláshely-szolgáltatók számára:

3. falusi szálláshely: a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény 1/3. mellékletében nem szereplő települések, valamint a természetes gyógytényezőkről szóló külön jogszabály alapján törzskönyvezett gyógyhelyek kivételével az 5000 fő alatti településeken vagy a 100 fő/km2 népsűrűség alatti területeken található olyan magánszálláshely vagy egyéb szálláshely, amelyet úgy alakítottak ki, hogy abban a falusi életkörülmények, a helyi vidéki szokások és kultúra, valamint a mezőgazdasági hagyományok komplex módon, adott esetben kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt kerüljenek bemutatásra, és amely a háztartási körülmények között végzett vendéglátó tevékenységre vonatkozó szabályok megtartásával egyéb szolgáltatásként ételszolgáltatást is nyújthat a szállóvendégek részére,”

 

 
 
 
 

Vidéki turizmus fejlesztése pályázat

VP6-6.4.1–21 – Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése című pályázati felhívás felfüggesztése! 

A kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét 2022. január 27. napján 00 órától felfüggeszti.

 
 
 
 

Falusi Portékák

Válogasson A Falusi Portékák rusztikus ajándék-, dísz- és használati tárgyai közül! 


A Falusi Portékák webboltot itt éri el: https://falusiporteka.hu
FATOSZ tagoknak 13% kedvezményt biztosítunk a vásárlásból, a Kosárban ezt a kuponkódot kell beírni: 356V267Z
A szállítási és fizetési díjakra, valamint az akciós termékekre nem vonatkozik a kedvezmény! 
Legyen Ön is falusi portékáink büszke tulajdonosa!

 

 

 
 
 
 

Elérhetőségeink:

Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége

1077 Budapest, Király utca 93.

További híreink:

 
 
 
 

Értékelje levelünket az alábbi képek egyikére kattintva.